SZÉP KÁRTYÁT ELFOGADUNK

Pihenjen, töltődjön fel a Dunakanyar szívében, Visegrádon, a Pillangós-házban

Az 1000 éves évfordulóját 2009-ben ünneplő város, Visegrád központjában lévő hangulatos vendégház, öt kétágyas, pótágyazható, fürdőszobás szobával, teakonyhával, nagy társalgóval és bájos udvarral, szállást kínál.

Pillangós-ház a város közepén

  "A Pillangós-ház a 18. század végén épült, műemlék jellegű épület, a város népi építészeti emlékeinek egyik gyöngyszeme: öttengelyes rovátkolt falpillérrel, kosáríves, kőkeretes kapuval. Valamint Szkok Iván falfestményével, amely kis ékszer dobozzá varázsolta, az utca ékévé tette."

A Pillangós-ház szabadidős programokat szervez, és helyszínt ajánl baráti, családi, céges programokhoz, összejövetelekhez, rendezvényekhez, tanfolyamokhoz, táborokhoz

Wellness szolgáltatásokkal, tanfolyamokkal, előadásokkal, túravezetésekkel, táborokkal, stb. segítik a testi-lelki-szellemi megújulást, regenerálódást.

Hozzáadott értéket képvisel a természetgyógyászat, alternatív gyógymódok és módszerek iránt érdeklődőknek, bentlakásos életmód- és egyéb tábort, képzést, kezelést nyújtó szakembereknek, gyógyítóknak, oktatóknak.

SZÉP KÁRTYÁT: OTP, MKB, K&H  ELFOGADNAK!

Pillangós-ház az alábbiakkal segíti a testi-lelki-szellemi harmonizálódást:                                                         (nem csak szállóvendégeinknek!)

Kavicsos szoba bejárat kineziológiai kezelés: stresszoldás

- énRENDezési ÚTmutató: életvezetési tanácsadás

- reiki kezelés, Reiki I.,II.,mesteri tanfolyamok

- shiatsu masszázs

- Kriston Intim Torna tréning

- Élő középkor -Palotajátékok tábor

(minden évben a Nemzetközi Visegrádi palota játékokhoz kapcsolódóan július második hetében)

-"csontkovácsolás"

- radieszteziológiai állapotfelmérés

- földsugárzások és hatásaik kimérése

- Aradi Lajos Pilis kutató tanfolyamai, táborai, túra vezetései: www.apilis.fw.hu

( Pilis relytély tábor, Szent helyek, szakrális energiák tanfolyam sorozat, Dobogókő c. lap árusítása)

- Kiss Péter családállító és rendszer terapeuta foglalkozásai : www.rendszerterapia.hu

- Női hétvégék intim tornával és egyéb programokkal

wellness "csomagok": pl. pár nap pihenés, reiki kezelés, kineziológia, Pilisi kirándulások....

a Pilis "gyógyhatású" helyeinek felkeresése vezetéssel, túravezetés

kézműves foglalkozások gyerekeknek, felnőtteknekVendégváró

kerékpár kölcsönzés, túravezetés :www.tekerenytyu.hu

- házi tejtermék készító tanfolyamok

- DOBOGÓKŐ c. újság régebbi és új számai kaphatóak

ajándék utalványok: minták a  képgalériába



A következő oldalakon....

A következő oldalakonBorostyános szoba belső bemutatkozik a Pillangós-ház, mint szálláshely, s mint kis gyógy központ is.  Részletesen megismerhetik a kineziológiát, a Rekit és a Kriston Intim Torna tréninget is, amely a Női hétvégék gerincét adja. Reiki kezelésekkel segítjük a pihenését, és Reiki tanfolyamok több szintjén el is sajátíthatják a kézrátétes gyógyítást, melyet energetikai „házi patikaként" mindenkinek ajánlunk szeretettel. Kineziológiai stressz oldó kezelések életvezetési tanácsadásunk fő részét képezik, a „hernyóból Pillangó módszer" a Pillangós-ház énRENDezési ÚTmutató programjában.  Ha nem egy békebeli, 200 éves patinás házban segítenénk e módszerrel a hozzánk fordulókat önmagukat, feladatukat, útjukat meglelni az életben, akkor egy nagyvárosi rendelő cégérén a „life coaching" szerepelne. A szolgáltatások oldal az összes szálláshoz kapcsolódó szolgáltatások, és a testi-lelki-szellemi harmonizálódást segítő módszerek, programok felsorolása. Ezen a lapon szerepelnek a Pillangós-ház regenerálódást segítő szolgáltatásainak és a segítőinek bemutatásai, wellness csomag ajánlataink és a „hernyóból Pillangó módszer" is, mely önálló oldalt is kapot a tanfolyamainkkal együtt. Az aktuális oldalon a meghirdetett programokról, akciókról van fent részletes információ, amelyekről hírlevélre felíratkozva rendszeresen tájékoztatást kaphatnak.

A képgalériában a „sok-sok kép nőknek"  kép aláírással adja át azt a hangulatot, amely alapján a hölgyek érzelmi alapon dönthetnek, a praktikus, rövid, áttekintő információk képekben a " minimalista bemutatás pasiknak" galériában találhatóak, a racionális döntéshez.

Az árakat is külön oldal foglalja össze, amelyek 3 éve változatlanok, nem emeltünk az idén sem. Városkánk és a környék látnivalóit a Visegrád város honlapja mellett egy képgaléria mutatja be, és a kapcsolatok oldal alján egy kisfilmes ajánló is található.

Kellemes böngészést kívánok, legyen az ÚT is élmény, amely ide vezet :

Szeretettel várom Önöket:

Kováts Ildikó a Pillangós-ház háziasszonya

Séta Bocikával a Duna parton


 

 

 

 

 

 

 

 

Amennyiben a Pillangós-ház és szolgáltatásai méltónak bizonyultak érdeklődésére, kérem ajánlja ismerősienk barátainak, ossza meg közösségi oldalain. Köszönöm a magam és azok nevébek akikkel az Ön segítégével találtunk egymásra :)